Anyakönyv

 

ANYAKÖNYVI KIVONAT KIÁLLÍTÁSA

Az anyakönyv alapján az ügyfél kérelmére anyakönyvi kivonat adható ki.

Az anyakönyvi kivonat kiállítását az érintett, vagy az általa meghatalmazott személy kérheti. Kiskorú esetén a szülők, vagy a szülők által meghatalmazott személy részére állítható ki az okirat.

Illetékesség:

Az Elektronikus Anyakönyv 2014. július 1-jei bevezetésétől anyakönyvi kivonat bármely anyakönyvi hivatalban igényelhető és kiállítható. Mivel azonban a rendszer üres adat bázissal kezdte meg működését, a kérelem csak abban az esetben teljesíthető azonnal, ha az adott esemény már az elektronikus rendszerben szerepel: vagyis ha 2014. július 1. után történt, vagy a korábbi eseményt az esemény helye szerint illetékes anyakönyvvezető már az elektronikus rendszerbe bejegyezte. Egyéb esetben a kérelmet fogadó anyakönyvvezető megkeresi az esemény helye szerint illetékes anyakönyvvezetőt, aki az eseményt a papír alapú anyakönyvből az elektronikus anyakönyvbe bejegyzi – a kivonat csak ezt követően készíthető el. Az anyakönyvi kivonatot az anyakönyvvezető 8 napon belül adja át vagy postázza az igénylő részére.

Az ügyintézéshez szükséges okiratok:

  • személyazonosító igazolvány,
  • lakcímet és személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvány,
  • amennyiben az átvevő meghatalmazott, úgy közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt (két tanú aláírásával ellátott) eredeti meghatalmazás.

Eljárási illeték: az eljárás illetékmentes.

 

HÁZASSÁGKÖTÉS

Házasság  akkor  jön  létre,  ha  az  együttesen  jelenlévő  házasulók  az anyakönyvvezető előtt kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek.  A  szándék bejelentésekor a házasulóknak személyesen és együttesen kell az anyakönyvvezetőnél megjelenniük, és igazolniuk  kell  személyazonosságukat,  állampolgárságukat, a tervezett házasságkötés törvényes  feltételeit, valamint  nyilatkozatot kell tenniük az  anyakönyvvezető  által  feltett  kérdésekre (házassági névviselés, születendő gyermekek családi neve).

A Magyarországon házasuló magyar állampolgárok részére, akik a házasság megkötését követően a korábban viselt nevüktől eltérő házassági nevet viselnek – amennyiben az anyakönyvvezetőnél ezt akadályozó nyilatkozatot nem tesznek –, az anyakönyvvezető felvételezi az érvényes személyi okmányaik hivatalból történő cseréjéhez szükséges fényképet, ujjnyomot és aláírást. A névmódosulással érintett házastárs részére az anyakönyvezés megtörténtével hivatalból kerül kiállításra és megküldésre a személyazonosító igazolvány, személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, a vezetői engedély, a magánútlevél, a forgalmi engedély, a törzskönyv, a TAJ-kártya, valamint az adóigazolvány. Az eSZIG, a magánútlevél, a vezetői engedély, a forgalmi engedély, valamint a törzskönyv hivatalból történő kiállítása visszautasítható. 

A névmódosulás miatt cserélni kért személyi okmányokat az anyakönyvvezetőnél be kell mutatni. A hivatalbóli okmánykiállítás keretében csak a házasságkötés napján is érvényes okmányok cseréjére van mód.

Ha a házasuló a házasság megkötéséig megváltoztatja a házassági név viselésére vonatkozó nyilatkozatát, az anyakönyvvezető intézkedik az új nyilatkozatnak megfelelő aláírás, valamint szükség esetén a jogszabályban meghatározott valamennyi adat felvételezéséről. A házasságkötési szándék bejelentését követően a házasuló hivatalbóli okmánykiállítást megakadályozó nyilatkozatot egy alkalommal, legkésőbb a házasságkötés tervezett időpontját megelőző ötödik munkanapig tehet.

A  házasságkötés  legkorábban  a  bejelentéstől  számított  31.  napra  tűzhető  ki.

A bejelentésről szóló jegyzőkönyv egy évig érvényes – amennyiben ez idő alatt a házasságot nem kötik meg, az eljárást meg kell ismételni.

Illetékesség:

A   házasságkötést  megelőző   eljárás   lefolytatására   és   a   házasság   megkötésére   az   az anyakönyvvezető illetékes, ahol a házasságkötési szándékot bejelentették. A szándék bármely települési önkormányzat anyakönyvvezetőjénél bejelenthető. 

Az ügyintézéshez szükséges okiratok:

  • a házasulók érvényes személyazonosító igazolványa,
  • a házasulók lakcímét és személyi azonosítót igazoló hatósági igazolványa,
  • házasulók születési anyakönyvi kivonata,
  • a  házasulók családi  állapotát  igazoló  okirat  (elvált házasuló esetében a bontásról szóló jogerős bírói ítélet vagy a bontás tényét is tartalmazó házassági anyakönyvi kivonat, özvegy  esetén  a  volt  házastárs  halotti anyakönyvi kivonata),
  • a lecserélni kért okmányok (bemutatás céljából).

Házasságkötő termek:

  • a Községháza (Ászár, Kossuth Lajos u. 16.) hivatali helyisége,
  • a Közösségi Ház (Ászár, Kossuth Lajos u. 1.) díszterme, és
  • a Jászai Mari Általános Iskola (Ászár, Kossuth Lajos u. 26.) aulája.

Eljárási illeték:

A házasságkötési eljárás illetékmentes, de a hivatali munkaidőn vagy a hivatali helyiségen kívüli házasságkötésért az önkormányzati rendeletben meghatározott díjat kell fizetni.

Hivatali helyiségen kívüli és hivatali munkaidőn túli házasságkötés helyi szabályai:

Ászáron a házasságkötő teremben tartott szertartás hivatali munkaidőben és azon kívül is díjmentes.

A hivatali helyiségen kívüli házasságkötés esetén (hivatali munkaidőben és azon kívül is) a házasságkötésért 10.000.- Ft díjat kell fizetni.

A hivatali  helyiségen  kívüli  és  hivatali  munkaidőn  túli  házasságkötést  a  házasulók kérelme alapján a jegyző engedélyezi, és amennyiben a házasságkötésért díjat kell fizetni, az csak a díj befizetésének igazolását követően köthető meg. A díjak befizetése az önkormányzat pénztárában vagy csekken történik.

 

HÁZASSÁGI NÉVVISELÉSI FORMA MÓDOSÍTÁSA

A házassági névviselés szabályait a Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyve tartalmazza, házasságkötéskor a felsorolt formák közül választ a férj és a feleség egyaránt. 

A házassági névviselési forma akár a házasság fennállása alatt, akár annak megszűnése után – a Ptk.  szabályainak megfelelően – az érintett kérelmére módosítható.

Illetékesség:

Házassági név módosítása irányuló kérelmet bármely anyakönyvvezetőnél, vagy bármely hivatásos konzuli tisztviselőnél személyesen lehet benyújtani. A névmódosítási szándékról az anyakönyvvezető jegyzőkönyvet vesz fel.

A házassági névviselési forma módosítására irányuló eljárás lefolytatására – amennyiben a házassági anyakönyvi bejegyzés adatai az elektronikus anyakönyvben korábban már rögzítésre kerültek – bármely anyakönyvvezető, egyéb esetben a házasságkötést nyilvántartó anyakönyvvezető illetékes.

A kérelem elbírálására jogosult anyakönyvvezető, ha a kérelmet teljesíti, a változást az elektronikus anyakönyvbe bejegyzi, és kérelemre anyakönyvi kivonatot állít ki az új névre. A változást a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban is rögzíti. A névmódosítás után kezdeményezni kell a személyazonosító okmányok, lakcímkártya cseréjét.

Az ügyintézéshez szükséges okiratok:

  • személyazonosító igazolvány,
  • lakcímet és személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvány,

Eljárási illeték: a családi állapot változásából eredő névváltozás miatt indult eljárás illetékmentes.

 

 

HALÁLESET ANYAKÖNYVEZÉSE

A halálesetet az azt követő első munkanapon be kell jelenteni a haláleset helye szerint illetékes anyakönyvvezetőnél. A bejelentést az elhalttal együtt élő személy vagy az elhalt hozzátartozója, illetve az teszi meg, aki a halálesetről tudomást szerez. A bejelentéssel egyidejűleg a bejelentőnek közölnie és igazolnia kell mindazokat az adatokat, amelyek az anyakönyvezéshez szükségesek, és nyilatkozni kell az elhunyt eltemetésének módjáról és helyéről.

Illetékesség: a haláleset helye szerinti anyakönyvvezető.

Az ügyintézéshez szükséges okiratok:

  • halottvizsgálati bizonyítvány
  • az elhunyt személyazonosító igazolványa, valamint vezetői engedélye és  útlevele
  • az elhunyt lakcímet és személyi azonosítót igazoló hatósági igazolványa
  • az elhunyt születési anyakönyvi kivonata
  • az elhunyt családi állapotát igazoló okirat a (házassági anyakönyvi kivonat, a korábban elhunyt házastárs halotti anyakönyvi kivonata, vagy elvált esetében jogerős bírói ítélet)
  • a bejelentő személyazonosító igazolványa, lakcímet igazoló hatósági igazolványa.

Eljárási illeték: Az eljárás illetékmentes.

 

Az anyakönyvi eljárásokra vonatkozó jogszabályok:

  • A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
  • Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény
  • Az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól szóló 429/2017. (XII.20.) Korm. rendelet

Ászár Község Önkormányzat

2881 Ászár, Kossuth u. 16.
Telefon:    34/353-938
Fax:          34/552-125
e-mail:      info@aszar.hu