Kereskedelem

 

A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kormányrendelet szerinti kereskedelmi tevékenységek – jellegüktől függően – bejelentés vagy működési engedély alapján folytathatók.

 

Bejelentés alapján folytatható kereskedelmi tevékenység:

A bejelentés alapján forgalmazható termékköröket a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 6. számú melléklete tartalmazza.

A bejelentést az erre szolgáló formanyomtatványon kell megtenni, melyhez csatolni kell:

  • nem a kérelmező tulajdonában lévő üzlet esetében az üzlet használatának jogcímére vonatkozó igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével);
  • haszonélvezet esetében – ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező – a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat;
  • közös tulajdonban álló üzlet esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat.

Amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, a vásárlók könyvét – tekintettel arra, hogy a bejelentésben annak adatait rögzíteni kell és hitelesítjük – a kereskedő szintén hozza magával.

A bejelentést a jegyző nyilvántartásba veszi, és arról a szakhatóságokat értesíti. A kereskedelmi tevékenység a bejelentést követően megkezdhető.

Kereskedelmi tevékenység bejelentése nyomtatvány

 

Működési engedély alapján folytatható kereskedelmi tevékenység

Csak üzletben árusítható (működési engedély köteles) termékek:

  1. a kémiai biztonságról szóló törvény szerinti veszélyes anyagok és keverékek, kivéve a Jöt. szerinti tüzelőolaj, propán vagy propán-bután gáz és az üzemanyag
  2. az egyes festékek, lakkok, és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó termékek
  3. állatgyógyászati készítmények és hatóanyagaik
  4. fegyver, lőszer, robbanó- és robbantószer, gázspray, pirotechnikai termék, a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló kormányrendelet szerinti 1., 2. és 3. pirotechnikai osztályba tartozó termékek, az ott meghatározott kivételekkel
  5. növényvédő szerek és hatóanyagaik
  6. nem veszélyes hulladék
  7. az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint robbanásveszélyes osztályba tartozó anyag, kivéve a Jöt. szerinti tüzelőolaj, propán vagy propán-bután gáz és az üzemanyag

Az üzletben végezhető kereskedelmi tevékenység, az illetékes jegyző által kiadott jogerős működési engedély, valamint nyilvántartásba vétel hiányában nem kezdhető meg.

Amennyiben a kereskedő az üzletköteles termékek mellett az üzletben bejelentés alapján forgalmazható terméket is forgalmazni kíván, az e termékek forgalmazására vonatkozó bejelentését a működési engedély iránti kérelemben is megteheti.

A működési engedély iránti kérelmet formanyomtatványon kell előterjeszteni, melyhez csatolni kell:

  • nem a kérelmező tulajdonában lévő üzlet esetében az üzlet használatának jogcímére vonatkozó igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével);
  • haszonélvezet esetében – ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező – a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat;
  • közös tulajdonban álló üzlet esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat.
  • a kereskedelmi tevékenység végzésére jogosító, igazoló okiratokat
  • ha a tevékenység gyakorlását jogszabály más hatósági engedélyhez is köti, ezen engedélyeket.

Az üzletben kötelezően előírt vásárlók könyvét – tekintettel arra, hogy a bejelentésben annak adatait rögzíteni kell és hitelesítjük - a kereskedő szintén  hozza magával.

 A jegyző szerzi be az eljárásban:

  • a szakhatóságok hozzájárulását,
  • a tulajdonjogot igazoló tulajdoni lapot.

Illeték: a működési engedély iránti kérelem az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 33. § (2) bekezdés 50. pontja értelmében illetékmentes. A szakhatóságok eljárási díjairól és számlaszámairól a szakhatóságok adnak tájékoztatást.

Működési engedély kérelem nyomtatvány

 

Ügyintézési határidő: 21 nap, mely annak letelte előtt egy alkalommal meghosszabbítható.

Az engedélyező, nyilvántartó hatóság a jegyző.

Illetékesség: mozgóbolt, üzleten kívüli kereskedelem, csomagküldő kereskedelem, az automatából történő értékesítés, közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén a kereskedő székhelye szerinti település jegyzője, a fenti felsorolásban nem említett kereskedelmi tevékenység esetén a tevékenység helye szerinti település jegyzője jár el.

A jogszabály által előírt adattartalommal vezetett nyilvántartást a hivatal honlapján kötelezően közzé kell tenni.

Amennyiben a kiadott működési engedélyben és igazolásban szereplő adatok megváltoznak, azt haladéktalanul be kell jelenteni. A tevékenység megszüntetésekor – szintén haladéktalanul - az igazolások leadásával együtt e tényt kell bejelenteni.

Üzlet bezárása nyomtatvány

Üzlet nyitvatartási idő változása nyomtatvány

A kereskedelmi tevékenység bejelentésével, engedélyezésével kapcsolatos jogszabályok:

  • 2005. évi CLXIV. törvény a kereskedelemről
  • 210/2009. (IX.29.) Korm.rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről
  • 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  • 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról
  • 2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól

 

Ászár Község Önkormányzat

2881 Ászár, Kossuth u. 16.
Telefon:    34/353-938
Fax:          34/552-125
e-mail:      info@aszar.hu